"- TORA HAGYD ABBA! – ordítok bele zokogva.
- Uruha! Kicsim! Miért nem vetted fel? Merre vagy? Mi történt?! – kérdezi, de hallom hangján, hogy eszméletlen fáradt. Visszanyelem könnyeimet…
- Ez nekünk nem megy – felelem.
- Mi? – leheli.
- Semmi… nem szeretlek, és nem élünk egy tündérmesében, amiben jön a herceg fehér lovon és megmenti a bajbajutott hercegnőt.
- Mi… mégis miről beszélsz? – kérdezi remegő hangon. – Hogy mondhatsz ilyet?! Ugye nem mentél vissza a lakásodra? – erre elfojtok egy sóhajt.
- Viszlát, Tora – teszem le a telefont, és újra zokogásban török ki. A könnyeim úgy áztatják arcomat, mint egy nyári zápor a száraz földet.
- SAJNÁLOM! – ordítom magam elé, és rogyok a földre, összekuporodok, és így előre-hátra ringani kezdek. Próbálok megnyugodni, de nem megy. – Sajnálom… - harapdálom a számat. – Sajnálom… - mondogatom minduntalan, órákon keresztül… de még miután abbahagytam is, a lelkemben lévő űr, bűntudat, és fájdalom nem hagy nyugodni."
theBridge/fanfiction/Rika: Árnyékvilág/2.rész
remélem ismeritek. csak ez volt az a rész ahol a szívem talán kihagyott.... csak megírom, hogy ez olyan fic, ami megfogott. de ne nézd a felszínt. mindenbe próbálj belelátni egy szívet és egy lelket és az apró gondolatokat. itt is, Köszönöm, hogy olvashattam!
Ha egy ember így összetörik, elveszíti a jelent és a jövőt, mert nincsen már végzete csak a káosz és az üresség. Az pedig gyilkos....de lassan öl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése